Nincs megállás, tovább pörög az újlakás-piac a Duna mellett (x)

Sem a kereslet visszaesése, sem árcsökkenés nem várható a következő néhány évben a budapesti újépítésű ingatlanpiacon – véli Kiss Ákos, a Property Market lakóingatlan értékesítési igazgatója. A szakértő egyetért azokkal az ingatlanpiaci felmérésekkel és elemzésekkel, amik azt mutatják, hogy a lakáspiaci boom még korántsem ért véget.Ebben a piaci környezetben zajlik a Kopaszi-gátnál a BudaPart fejlesztése is. A több mint félmillió négyzetméternyi területen egy egész városnegyed jön létre impozáns lakóépületekkel, kávézókkal, üzletekkel és irodákkal. A budaparti ingatlanok egyik egyedisége, hogy a lakásokból kilépve karnyújtásnyira elérhető a városi pörgés vagy éppen a természet közelsége, ráadásul az első otthonok átadását követően, még idén szinte minden fontos szolgáltatás elérhető lesz a lakók számára is.
A projekt több ütemben valósul meg, aminek sikerességét bizonyítja, hogy az első fázis lakásainak már több mint 95%-át értékesítették, idén pedig mérföldkőhöz érkezik a beruházás: az első lakóépületeket és a “GATE” irodaházat is átadják. A fejlesztés az átadások mellett is tovább folytatódik, így még mindig lehetőségük van a lakásvásárlás előtt állóknak arra, hogy saját otthonukat megtalálják a BudaParton, a befektetők pedig hosszú távon is kecsegtető hozammal számolhatnak az újgenerációs lakásokkal. A harmadik ütemben megvalósuló ‘BRE’ épület lakásai még elérhetőek, ezek az ingatlanok a korábbiaknál is modernebb és innovatívabb megoldásokkal rendelkeznek: többek között smart home rendszer, mozgás- és hőmérsékletérzékelő szenzor, valamint mennyezetfűtés és- hűtés várja a leendő tulajdonosokat. Az épületen kívüli megoldások, a Duna közelsége, a rengeteg zöldfelület, valamint a városnegyedhez tartozó szolgáltatások és szabadidős tevékenységek pedig azt biztosítják, hogy a vevő nemcsak egy lakásba, hanem egy egész életérzésbe fektet be – ráadásul az elsők között. 

 
Az új lakások népszerűsége még jó ideig nem fog csökkenni Kiss Ákos szerint, a legújabb nemzetközi kutatások is azt támasztják alá, hogy ebben a régióban még mindig átlag alattinak, ezáltal versenyképesnek mondhatóak a magyar lakásárak a befektetők számára. A szakember azt is kiemeli, hogy azoknak, akik újépítésű lakás vásárlásában gondolkodnak, érdemes minél hamarabb dönteniük, ugyanis már csak 2019. december 31-ig érhető el a kedvezményes – a “BRE” épület lakásaira is érvényes – 5%-os lakásáfa.A BudaPart városnegyed előnyeiből a lakókon és a dolgozókon kívül a széles közönség is profitálhat. Egyrészt az összes szolgáltatás és rekreációs lehetőség elérhető lesz számukra, másrészt a tömegközlekedés is jelentős fejlesztésen megy keresztül, ami hosszútávon az ingatlanok értékét is növeli.További információ: https://www.budapart.hu/hu/lakasok
(x)

Tovább a teljes cikkre