Mini lakásban is lehet étkezőt kialakítani
A legtöbb budapesti belvárosi lakásban annyira kicsi a konyha, hogy a méreteinél fogva lehetetlen megoldani a közös étkező kialakítását. Van azonban mód arra, hogy kis helyen, kis lakásban is legyen reggeliző asztal és szék – ha nem is rendes nagy étkező.
Ha a lakás méretei és elrendezése adja a lehetőséget, akkor a közös terekből, például a nappaliból érdemes lecsípni annyi helyet, hogy legyen hol leülni az asztalhoz egy tányér levesre. Természetesen lehet a színekkel is játszani, és az asztallábak, széklábak áttetszősége, szellőssége is meghatározhatja, mennyire tűnik optikailag tágasnak a kis térbe helyezett étkező rész. Azonban a legtöbb lakásban az optikailag nagyított tér is kevés, és okosan, ügyesen kell megoldani az étkezőasztalt, étkezőszékek kérdését.
A legegyszerűbb, ha bárpultot építünk, olyan helyre, amit egyébként alig használnánk ki: például az ablakhoz. Az alábbi galériában mutatunk erre is példát. A bárszéknek nem muszáj különálló széknek lenni, a House Beautifulban megmutattak olyan bárszéket és bárpultot is, ahol a szék maga egy kihajtható beépített ülőke – csak maga az ülőfelület létezik, lábai nincsenek. Ha a konyhában erre nincs hely, akkor az előszoba vagy a nappali egy-egy sarkát is felhasználhatjuk étkezőként, és sarokülőkkel, lebegő polcszerű székekkel és azon párnákkal máris kicsi és szellős étkezőt lehet kialakítani.
A belvárosi lakásokban arra is van lehetőség, hogy lehajtható asztalkával oldjuk meg a reggelizőasztalt, méghozzá az előszobában. Lehajtva használható előszobai asztalnak, kicsomagolva pedig tökéletesen funkcionáló étkezőasztalt kapunk. A franciák egyébként zseniális megoldásokkal szolgálnak arra, hogyan lehet aprócska terekben étkezőket kialakítani, érdemes a francia enteriőr blogokat is átböngészni – mi is megtettük, az alábbi galériában akad példa tőlük is az étkezőkre.
Tovább a teljes cikkre
Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó







