Elkezdődött a Váci úti toronyház bontása
Idén januárban elkezdődik és várhatóan egy évig tart majd a Váci út 23-27. szám alatt található Fővárosi Vízművek egykori székházának
Idén januárban elkezdődik és várhatóan egy évig tart majd a Váci út 23-27. szám alatt található Fővárosi Vízművek egykori székházának
Négy új irodaépületben mintegy 44 ezer négyzetméternyi kiadható területtel bővült tavaly az utolsó negyedévben a modern budapesti bérirodák állománya –
Nagyon erős volt a tavalyi év a hazai irodapiacon – derül ki a BRF 2018 negyedik negyedéves jelentéséből. Az utolsó
Igazán aktív évet tudhat maga mögött a BIF, az első féléves jelentés alapján 55 százalékos volt a bevételnövekedésük, ősszel a
Ma startolt el hivatalosan az Unissu.com, a világszerte ismert PropTech guruk által alapított globális információs platform. A hiánypótló információs gyűjtőportál
Egy közel 300 ezer négyzetméteres ingatlanportfólió kezelése, ingatlanértékesítés, irodaházak átépítése, értékbecslés és tanácsadás köthető többek között az ESTON International nevéhez,
Az EECFA (Eastern European Construction Forecasting Association), nyolc kelet-európai ország építési piacátkutató nemzetközi szövetség, 2018 decemberében adta ki legfrissebb előrejelzéseit
“Tudunk róla, de csak most lesz érdemes betenni a stockba.” – érzékeltette a vidéki irodaházfejlesztések jelentőségét az egyik nagy nemzetközi
Megállapodott a Futureal-csoport és az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő a cégcsoport portfóliójához tartozó Corvin Irodák értékesítéséről. Az adásvétel keretében a