Lesznek még nagy meglepetések! – Megszólalt a legnagyobb hazai ingatlanalap vezetője
Az ingatlanpiaci aktivitás erősödésével hatalmas növekedést könyvelhettek el az elmúlt években az ingatlanalapok is, a befolyó összegek pedig folyamatos vásárlásra
Az ingatlanpiaci aktivitás erősödésével hatalmas növekedést könyvelhettek el az elmúlt években az ingatlanalapok is, a befolyó összegek pedig folyamatos vásárlásra
Az új lakás vásárlásnál számos dologra kell figyelni, az egyik legfontosabb – a korábban már többször tárgyalt minőség mellett –
A magyarországi lakásépítési boom a Balaton partot sem hagyta érintetlenül, a válságbeli mélyponthoz képest 2016-ben közel nyolcszor annyi építési engedélyt
A magyarországi lakásépítési boom a Balaton partot sem hagyta érintetlenül, a válságbeli mélyponthoz képest 2016-ban közel nyolcszor annyi építési engedélyt
A 90-es évek vége felé kezdtek egyre nagyobb számban Magyarországon is megjelenni a nyugati-európai és amerikai mintára épülő bevásárlóközpontok, amelyek
A Duna House ismét közreadta havi tranzakciószám becslését, amely szerint 2018 februárjában, országosan 12 869 ingatlan adásvétel bonyolódott. Ez a
Az M7 Real Estate a 2017-es év során 12 ingatlant vásárolt meg, összesen 80,1 millió euró (25 milliárd forint) értékben.
Túladna a XI. kerületben található korábbi központján a Telekom. A Telekom Park nevet viselő komplexumot 4,25 milliárd forintért hirdették meg.
Átadták a Váci Greens irodakomplexum negyedik, 15 647 négyzetméteres “D” épületét is, amely közel 60 százalékos kihasználtsági szinten működik. A