Indul a háromezerfiókos bankhálózat
A CO-OP Hungary Zrt., a CO-OP HITEL Zrt. és a GRÁNIT Bank Zrt. stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, amellyel a
A CO-OP Hungary Zrt., a CO-OP HITEL Zrt. és a GRÁNIT Bank Zrt. stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, amellyel a
A jegybank vezetői szerint ki kellene szélesíteni a jelzáloghitelesek helyzetét segítő eszközök körét. Számításaink szerint 250-400 ezer adósnak, vagyis az
Bajba kerülhetnek a bérlakásban élők, miután egy önálló képviselői indítvány lehetővé akarja tenni, hogy az önkormányzatok ezután bármikor felmondhassák a
Támogatást várnak az európai autógyártók az uniós kormányoktól az éleződő verseny és a fölösleges kapacitások okozta nehézségek leküzdésére – derül
Miközben a háztartások hitelállománya egy év alatt 5,5 százalékkal csökkent, addig a 90 napon túl nem teljesítő, azaz bedőlésgyanús hitelek
Törvénymódosítással lehetne hatékonyabbá tenni a gépjárműadó beszedésének nyilvántartási rendszerét. Jövőre az is megváltozhat, hogy kit, milyen arányban illet meg az
Meglepőnek tartják az ipari termelés áprilisi visszaesését banki elemzők, akik arra számítottak, hogy a Mercedes kecskeméti gyárának indulása már kedvezően
Továbbra is Csipkerózsika-álmát alussza a budapesti irodafejlesztési piac: egy kézen megszámolhatóak az elkövetkező években induló beruházások. E projektek szűk körének
Portugal, currently ranked 5th in world by FIFA, are predicted to win the forthcoming European football championship, according to property