Világmárkák az Allee-ban
Neves világmárkákkal készül idén novemberi megnyitójára az Allee kereskedelmi központ, amely Újbudán az Október 23. – Bercsényi utca sarkán épül.
Neves világmárkákkal készül idén novemberi megnyitójára az Allee kereskedelmi központ, amely Újbudán az Október 23. – Bercsényi utca sarkán épül.
211 millió forintos támogatás segítségével, 43 szobás szálloda épül Debrecenben, melyet várhatóan az idén júniusban adnak át. Debrecenben a Péterfia
A befektetők többsége szerint Németországban nem áll talpra az ingatlanpiac 2010 előtt, míg több mint 15 százalékuk szerint erre 2011
Az állami tulajdonú Nitrokémia Zrt. úgy döntött, hogy hasznosítaná azt a négyezer négyzetméteres, két szintre és három teremre tagolt, keskenynyomtávú
Annak ellenére, hogy a mögöttünk álló évek sem voltak túl rózsásak, nagyon úgy tűnik, hogy a legrosszabb még csak most
Mintegy egymilliárd forintos költségből ipari parkot épít az M3-as autópálya jelenlegi végpontjánál, Nagykállóban a budapesti Három Cserje Ingatlanforgalmazó Kft.; a
Alapvetően elhibázottnak tartom, hogy egy recessziós környezetben, kihasználatlan kereskedelmi ingatlanok jelentős száma mellett értékalapú ingatlanadót tervez bevezetni a kormány –
A legtöbb irodapiacon csökkentek a bérleti díjak Európában, a legerősebb esés Moszkvában és Londonban volt tapasztalható, ennek szintje 28,6 illetve
A nyíregyházi lakáspiac is komolyan megérezte a válságot. A forgalom decemberben torpant meg, és még idén januárban és februárban is