Pályára állt az Interticket
A jegyértékesítő rendszerekkel foglalkozó InterTicket Kft. közel 800 négyzetméter új területet bérel októbertől a hármas autópálya „forrásánál”, az M3 Business
A jegyértékesítő rendszerekkel foglalkozó InterTicket Kft. közel 800 négyzetméter új területet bérel októbertől a hármas autópálya „forrásánál”, az M3 Business
A Magyar Parkolási Szövetség idén minden korábbinál szélesebb kör számára szervezi meg éves rendezvényét. A Magyar Parkolási Szövetség 1989-es alakulása
A tőzsdei árak alakulásának és az árfolyamgyengülés hatására november 6-án a benzin ára újabb 2 Ft-tal mérséklődhet, a gázolaj 3-4
Tíz százalékkal csökkennek a bérlakások díjai Dombóváron – döntött a helyi képviselő-testület. 2014-ben tíz százalékkal csökkennek az önkormányzati bérlakások díjai
Bár a harmadik negyedévben jelentősen nőtt a bérbeadási céllal épített ipari és logisztikai parkokban a kibérelt terület nagysága, a kihasználatlanság
Egy uniós szabály szerint 2015-től már csak olyan középület épülhet, ami minimális energiát használ fel. 2018-tól pedig már a lakóházakra
A Tamási Naperőmű Kft. beruházásaként 460 millió forintból épült, 0,5 megawatt teljesítményű. Átadták Magyarország jelenlegi legnagyobb naperőművét Sellyén csütörtökön. A
Továbbra is lejtőn van az ingatlanpiac, így egyre többet kell engedni az árból. Az év első felében alig 32 ezer
A szupersztárokat még az ág is húzza – mondhatnánk viccesen, pedig csak arról van szó, hogy nem csak a hazai