Napirendre kerülhet a nyugdíjkorhatár emelése?
A társadalom elöregedése igen komoly problémát jelent hazánkban. Most utánajártunk, van-e realitása a nyugdíjkorhatár emelésének Magyarországon. Az időseknek egyelőre nem
A társadalom elöregedése igen komoly problémát jelent hazánkban. Most utánajártunk, van-e realitása a nyugdíjkorhatár emelésének Magyarországon. Az időseknek egyelőre nem
Korábban már hírt adtunk róla, hogy a Gazdasági Minisztérium változtatni készül a lakásbiztosításokra vonatkozó előírásokon, mostanra pedig megjelent az erről
Csaknem megduplázódott a legnagyobb online autós hirdetési oldalon (hasznaltauto.com) kínált járművek átlagára az elmúlt két évben. Eszerint míg 2020-ban 2,78
Komoly bérharc folyik most a legtöbb cégnél, hiszen a tavalyi 14,5 százalékos éves átlagos infláció miatt ugyanaz a jövedelem mind
Néhány a lakásbiztosításokat érintő változást fogadott el a kormány, a megjelent rendelet értelmében az évfordulón túl is felmondhatjuk biztosításunkat. Ugyanakkor
A JTM, vagyis a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató ismerete elengedhetetlen, ha bármilyen hitel igénylése előtt állsz. Tudd meg, miért lényeges, és
A Babaváró hitel igen népszerű konstrukció a fiatal házaspárok körében, ez köszönhető a hozzá kapcsolódó kamatmentességnek és tartozáselengedésnek. 2022. év
Az idén is számíthatnak rezsitámogatásra az energiaintenzív tevékenységet folytató vállalkozások, és kedvezményes hitel is igényelhető az energiahatékonyság javítását célzó beruházásokra.
Lecserélnéd régi, elavult bankszámládat egy jobbra és olcsóbbra? Van egy remek hírünk! 2023-ban már játszi könnyedséggel megtalálhatod a számodra legkedvezőbb