Tíz éves a közel egy kilométer magas dubaji felhőkarcoló

Csaknem napra pontosan 10 éve, 2010. január 4-én adták át az egyesült arab emírségekbeli Dubajban a világ legmagasabb épületét, a 828 méter magas Burdzs Kalifát, más néven a Kalifa-tornyot. A dubaji torony építése 2004. szeptember 21-én kezdődött el, és öt éven át tartott. 2010. március 10-én hivatalosan is a világ legmagasabb épületévé nyilvánították.


A dubaji emirátus vezetése az olajközpontú gazdaság átalakítását tűzte ki célul a szolgáltatások és a turizmus felé tolva a hangsúlyt. Ennek keretében döntöttek a Dubaj városközpont-projekt megvalósításáról is, melynek eredményeként 30 ezer otthon, 9 szálloda, egy 3 hektáros park és 19 felhőkarcoló épült, emellett létrejött a Dubaj Mall bevásárlóközpont és a 12 hektáros, mesterséges tó, a Burdzs Kalifa-tó is.A Kalifa-torony az újonnan kialakított belváros központi épületeként emelkedik a magasba.
Az épület alaprajza a pókliliom (Hymenocallis) háromlevelű absztrakt verziójára hasonlít, és iszlám építészeti jegyeket is tartalmaz, a szamarrai nagymecset spirális minaretjét idézi. A három sziromszerű elem egy központi mag köré került, lentről felfelé minden szirom spirálosan csökken a torony tetejéig, ahol egyébként 1,2 méteres a kilengés.

A világ legmagasabb épületének tervezése, kivitelezése és működtetése is különleges megoldásokat igényelt, és bővelkedik a legekben. 163 emelet magas, a 148. emeletén szabadtéri kilátóteraszról lehet körbenézni, de a kevésbé bátrak a 124. emeleti teraszról is körbenézhetnek. Tiszta és szélcsendes időben Irán partjaiig is ellátni.

A legmagasabb lakószint a 108. emeleten van, az épület több szintjét elfoglaló Armani Hotel legmagasabb lakosztályát a 39. emeleten lehet kibérelni. Itt van a világ legmagasabban fekvő uszodája (76. emelet), szórakozóhelye (144. emelet) és a legmagasabban fekvő étterme (122. emelet) is.

A feljutásról 57 darab 64 km/órával száguldó lift, az enyhébb emelkedőkön 8 mozgólépcső gondoskodik.

Emellett üzletek, irodák, üzemeltető és kiszolgáló szintek találhatók még az épületben. Az építkezés már 2007-ben rekordot döntött, soha azelőtt ilyen magasra még nem pumpáltak betont, a szélsőséges sivatagi időjárás miatt ráadásul speciális összetételű beton kellett, amely egyrészt kibírja a nappali 50 Celsius fokos hőmérsékletet, másrészt pedig ellenáll az épület tömegéből adódó hatalmas nyomásnak.

A beton készítésekor jeget adagoltak a kevercsbe, és többnyire éjjel keverték, amikor hűvösebb volt. Az épület fő tartószerkezete – 192 db 50 méter mélyre ásott pillér – 45 ezer köbméter vasbetonból áll. A teljes épülethez összesen 330 ezer köbméter betont és 39 ezer tonna betonacélt használtak fel. Az extrém körülmények, a fényűző anyagok mind-mind emelték az építés amúgy is magas költségeit, amelyek végül 1,5 milliárd dollárra emelkedtek.

(Forrás: MTI)