Újabb, közel 60 milliárd eurós hitelcsomagot kaphat Görögország
Újabb, 60 milliárd eurós mentőcsomagot kaphat Görögország – jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a Dow Jones hírügynökség kedden délelőtt, az értesülést ugyanakkor cáfolta egy Reutersnek nyilatkozó görög pénzügyminisztériumi tisztviselő.
Kormányzati források szerint Görögország 2012-ben további 27 milliárd, 2013-ban pedig 32 milliárd eurós külső segítséghez juthat. Az Európai Unió pénzügyminiszterei a jövő hét elején esedékes tanácskozásukon egyeztetnek arról, hogy kibővítsék-e a jelenlegi görög csomagot, vagy új hitelt kapjon az ország.
A kormánytisztviselő a hírügynökségnek azt mondta, hogy már múlt pénteken, az euróövezeti pénzügyminiszterek szűk körű luxembourgi találkozóján szóba került az új görög segély, de végleges döntés a kérdésben csak júniusban várható, miután kiderült, hogy biztosított-e az ország finanszírozása.
A Reutersnek ugyanakkor egy neve elhallgatását kérő pénzügyminisztériumi tisztviselő azt mondta: nem helytállóak azok az értesülések, amelyek szerint Görögország egy új mentőcsomagról tárgyalna.
Délelőtt 11 óráig nem volt sem hivatalos cáfolat, sem megerősítés egy esetleges újabb görög csomagról.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió (EU) és az Európai Központi Bank (EKB) tavaly májusban hagyott jóvá egy közös, 110 milliárd eurós hitelkeretet a pénzügyi összeomlás szélére került Görögország számára, egyebek mellett megszorítások és adóemelések fejében.
A görög pénzügyminisztérium bejelentette, hogy kedden megérkezett Athénba az IMF-EU-EKB küldöttsége a következő – immár ötödik – hitelrészlet lehívásához szükséges felülvizsgálatra.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a lakáspiac: Budapesten már csökkennek az árak, nő az alku, és egyre inkább a vevők diktálnak

Már nem viszik el bármi áron a lakásokat: a túlárazott ingatlanok hónapokig is a piacon ragadhatnak

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





