„Nemzetközi Év Motorja” díj az Audi 2,5 literes TFSI-erőforrása számára
Az egész világról összesereglett 76 autós szakújságíró alkotta zsűri a 2,0 és 2,5 liter közötti kategóriában az Audi 2,5 literes
Az egész világról összesereglett 76 autós szakújságíró alkotta zsűri a 2,0 és 2,5 liter közötti kategóriában az Audi 2,5 literes
A Regionális Operatív Programok (ROP) 2009–2010. évi akcióterveiben nevesített három kiemelt beruházást törölt a kormány, az erről szóló határozat a
Több kisebb bérlővel gyarapodott az elmúlt hónap során a budaörsi Terrapark bérlői köre. Az öt új cég összesen 160 m2-rel
Állami kikötők, repterek és óriáscégek eladását kényszerítheti ki az EU és az IMF Görögországban az államcsőd elkerülése érdekében. A privatizációs
Logisztikai központ megvásárlásával Debrecenben bővíti raktározási és ipari ingatlan portfolióját az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. – közölte Székely Gábor, a
A budapesti elővárosi vonalakon működő GPS alapú tájékoztatás fejlesztése 50 millió forintba került – tájékoztatta a MÁV-START Zrt. kedden az
A 166.000 szakmai látogató közel háromnegyede döntésekért felelős vezető. A múlt héten véget ért interpack az egyik legnagyobb sikerű rendezvényként
Nem hat újdonságként a hír, de továbbra is hatalmas a csend a hazai befektetési ingatlanpiacon. A szektor látszólag továbbra is
Budapest saját standdal, kiállítóként vesz részt a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő közép-európai ingatlanos kiállításon, a bécsi Real Viennán. A ma