Pang a hazai buszpiac
Rekordot dönthetnek a Volán vállalatok autóbuszvásárlásai, de úgy tűnik, hogy legfeljebb alulról. A hazai közforgalmú autóbuszállomány (Volánok, BKV és egyéb
Rekordot dönthetnek a Volán vállalatok autóbuszvásárlásai, de úgy tűnik, hogy legfeljebb alulról. A hazai közforgalmú autóbuszállomány (Volánok, BKV és egyéb
Több mint hétmilliárd forintos pályázati támogatást nyert az Európai Uniótól az észak-balatoni térség regionális hulladékgazdálkodási rendszerének megvalósítására létrehozott “Tiszta Európa
Szeged – A kínai miniszterelnök látogatása óta ismét mozgolódnak a Szeged–Temesvár vasútvonal felújításának hívei. Kína Magyarországon hozná létre európai logisztikai
A bérek teljesen elszakadtak a realitásoktól a Magyar Nemzeti Banknál. A vezetők körülbelül 35 százalékkal többet keresnek, mint a kereskedelmi
Július elsejétől az Audi Hungaria Motor Kft. járműgyártásért felelős ügyvezető igazgatói tisztét Ulrich Minke tölti be – jelentette be a
Alig változtak a kis- és középvállalatoknak a következő fél évre szóló üzleti várakozásai, a Policy Agenda-Ipsos kutatása szerint ugyanis a
Végleg búcsút intene a kormány a PPP-nek. A köz- és magánszféra közös finanszírozásában készülő projektekről Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter
A tervek szerint október 13-án nyitja meg kapuit a VÁCI1, az utóbbi évek egyik legnagyobb magyarországi műemléki jellegű kereskedelmiingatlan-fejlesztése. Egy
Nyílt közbeszerzési eljárást indít a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Budai Vár és más műemléki ingatlanok helyreállítási munkálatainak elvégzésére, több mint