Szabályozásra várnak a vállalkozási hálózatok
Szabályozni kellene a vállalkozói hálózatokon (klasztereken) belüli együttműködés követelményeit, mivel így érhető el, hogy egyre több hálózat nyerje el az
Szabályozni kellene a vállalkozói hálózatokon (klasztereken) belüli együttműködés követelményeit, mivel így érhető el, hogy egyre több hálózat nyerje el az
Immáron az 550 milliárd forintot is meghaladja a piacon elérhető vállalatikötvény-állomány Magyarországon. A statisztika is jelzi, hogy az elmúlt időszakban
A kerti lakók közül egyértelműen károsak például a meztelen csigák, melyek mindent rágnak, ami útjukba akad. A reggeli locsolásra történő
Másfél év után visszatért, kemény munkával visszaküzdötte magát az élmezőnybe, a júliusi országos bajnokságon pedig két első hellyel bizonyította a
Egy svájci frankban eladósodott hitelesnek ugyanakkora törlesztőrészlet forintra átszámolása esetétén, jelentős mértékű összegeket kellene visszafizetnie a bankoknak-, amely függ a
Budapesten is megjelent az a réteg, amely visszaköltözik, vagy ki sem költözik az agglomerációba – mondta Kocsis János Balázs városszociológus.
Hirtelen az Egyesült Államok tavalyi hazai összterméke (GDP) fölé ugrott a szövetségi állam adóssága szerdán, egy nappal azután, hogy a
Régi adósságot törleszt a BKK és a BKV által elkezdett felújítás, hiszen a Gellért-rakpart rendkívül fontos villamoshálózata – a régi
Felbontja a román kormány az amerikai Bechtel útépítő céggel az észak-erdélyi autópálya azon szakaszainak megépítésére vonatkozó szerződését, amelyeken az amerikai