Lakosságot adóztatják az önkormányzatok
Az idegenforgalmi adóból 2011-ben 6,7 milliárd forint folyt be, tavaly pedig 8 milliárd, s ez több mint 16 százalékos emelkedés,
Az idegenforgalmi adóból 2011-ben 6,7 milliárd forint folyt be, tavaly pedig 8 milliárd, s ez több mint 16 százalékos emelkedés,
Két határozatban járult hozzá a kormány ahhoz, hogy a Pro Regio Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Kft. felmérje, potenciálisan
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Hír TV egyik műsorában azt mondta: jelenleg azt vizsgálják, hogy egy jogszabállyal hogyan
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület kommentárja a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fórum⃰ (BIEF/BRF), 2013 második negyedévére vonatkozó irodapiaci adataival kapcsolatosan: Örvendetes,
Az elmúlt évek szabályozói döntéseinek hatására az európai dobogós helyezésről az üldözőbolyba esett vissza Magyarország a kapcsoltan termelt villamos energia
Befejeződött a budapesti XVII. kerület legnagyobb közparkjának, a Népkertnek az újjáépítése. Az önkormányzat szerint a beruházás 208,2 millió forintból valósult
A legalacsonyabb kihasználatlanságot Dél-Budán mérték 14,2 százalékkal, míg a legmagasabbat 30,1 százalékkal az agglomerációban. Egy 15 500 és egy 1300
Fél százalékkal mérséklődött az üzemanyagok fogyasztása az első félévben az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a benziné 2,9 százalékkal
Hat saját tulajdonú portfoliócéget egyesített az Apeninn E-Office Zrt. név alatt július 10-ével az elsősorban irodapiaci befektetésekre fókuszáló Appeninn Nyrt.