Idén már 6000 jelzáloghiteles vesztette el a lakását
A Pénzügyminisztérium és a Magyar Bankszövetség szakértői közösen vizsgálják, fel lehetne-e építeni egy olyan konstrukciót, amely a lakáshitelesek és a
A Pénzügyminisztérium és a Magyar Bankszövetség szakértői közösen vizsgálják, fel lehetne-e építeni egy olyan konstrukciót, amely a lakáshitelesek és a
Új üzemeltető kezébe került a nyíregyházi Korzó bevásárlóközpont, ezeket a feladatokat ezentúl a budapesti Europarkot üzemeltető, osztrák Spar csoport egyik
A hitelintézetek direkt marketing eszközei közül sokan találkozhattak már valós vagy elektronikus postaládájukban hitelkártyára vagy személyi kölcsönre vonatkozó egyedi ajánlattal,
Benyújtásra kerültek azok a jogszabály módosításra vonatkozó törvényjavaslatok, melyek az építési beruházások megvalósításának elősegítését célozzák meg. Az Országgyűlés az építőipar
Ma Magyarországon minimum 21 millió Ft-tal kell rendelkeznie annak, aki szeretne felépíteni egy 100 négyzetméteres, négy személyes családi házat. (A
A gyógyszeripari vállalatok közötti szakmai kapcsolatok erősítésére új tagozat alakult a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) égisze alatt.
Vegyes funkciójú komplexumot, 100 ezer négyzetméternyi irodát, szállodát és 700-800 lakást tervez építeni az Üllői úton, a korábbi katonai főiskola
A budapesti belvárosban fogyóban vannak a jó fekvésű, ingatlanfejlesztők számára vonzó foghíj telkek. A fejlesztők számára a megoldást a rehabilitációs
Az Europaproperty idén immár negyedszer megrendezett dél-kelet európai díjkiosztó gáláján a King Sturge nyerte el az év ügynöksége díjat. A