Teljesen bezárhatnak a plázák vasárnapra
A magyarországi bevásárlóközpontok közül többnél is úgy kalkulálnak már, egyáltalán nem fogják felhúzni a rolót vasárnap, ugyanis az a pár
A magyarországi bevásárlóközpontok közül többnél is úgy kalkulálnak már, egyáltalán nem fogják felhúzni a rolót vasárnap, ugyanis az a pár
Főképp keleten zárhat be több bevásárlóközpont vasárnaponta.
Főképp keleten zárhat be több bevásárlóközpont vasárnaponta.
Kell-e a vállalkozásoknak áfát fizetnie olyan infrastrukturális beruházások után, amelyet ingyenesen adnak át például az államnak, vagy az önkormányzatnak? Tipikusan
Sem a vásárlók, sem a kereskedelmi alkalmazottak, sem az állam, sem a kereskedők, illetve a bolttulajdonosok nem járnak jól a
Elfogadta az Országgyűlés a plázák építésének lehetőségét szabályozó módosítást kedden.
Fantasztikusan erős mondásokkal indokolta kormányszóvivő a nagy boltok szívatását.
Fantasztikusan erős mondásokkal indokolta kormányszóvivő a nagy boltok szívatását.
A parlament módosította a plázák építéséről szóló szabályokat. Egy győri plázáról is Debrecenben döntenek.