Cáfol a Shein: nem nyitottak üzletet Magyarországon
A ruhaóriás megteszi a szükséges lépéseket „az illetéktelen üzlet” ellen.
A ruhaóriás megteszi a szükséges lépéseket „az illetéktelen üzlet” ellen.
Magyarország egyik leggazdagabb embere hangsúlyozta, hogy a francia társtulajdonos nyitott a magyar termékekre.
Lezárult az Indotek Group tulajdonszerzése az Auchan Magyarország Kft.-ben. Az ingatlanbefektető a kiskereskedelmi vállalat 47 százalékos tulajdonrésze mellett az Auchan-áruházlánc
Elérkezett a csalók kedvenc időszaka. Az ünnepek közeledtével akcióba lendülnek a kiberbűnözők, a zsebtolvajok és megjelennek a kamu adománygyűjtők is.
A vezérigazgató kimondta: kristálytisztán látszik, hogy az AI a gazdag országok játszótere.
Helyére került a puzzle utolsó darabkája is azzal, hogy a Gazdasági Versenyhivatal zöld utat adott.
A Stop Shop a Parkl Digital Technologies segítségével újítja meg teljes, 116 töltőpontból álló töltőinfrastruktúráját.
A bevásárlóközpont egyik éttermében kapott lángra az olaj, a tüzet az étterem dolgozói oltották el.
Több mint két és fél évvel Oroszország ukrajnai inváziója után az Auchan csoport közel áll ahhoz, hogy elhagyja Oroszországot. Az