Végre betömik Pest egyik legzavaróbb foghíjtelkét
Beépítésre kerül Budapest egyik régóta üresen álló, frekventált helyen lévő foghíjtelke a Baross téren. A német Deutsche Hospitality 2019-ben nyitja
Beépítésre kerül Budapest egyik régóta üresen álló, frekventált helyen lévő foghíjtelke a Baross téren. A német Deutsche Hospitality 2019-ben nyitja
Töretlen az otthonteremtési program népszerűsége, decemberben rekordösszegben, 9,6 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket – hangzott el a programról tartott hétfői
Míg tíz évvel ezelőtt brit és német befektetők voltak legnagyobb arányban jelen a magyar befektetési piacon, addig 2015-2016-ban már a
Közel 30 ezren, vagyis nagyjából minden negyedik lakástranzakcióhoz igényelték tavaly a CSOK-ot, a kérelmek 72%-át használt lakáshoz, 28%-át újakhoz hagyták
Messze nem a magyar családok a leginkább eladósodottak a világon, sőt az eurózóna átlagától is jócskán elmaradunk ebben.
A rendszerváltás óta nem voltak olyan olcsók a forintalapú lakáshitelek Magyarországon, mint manapság. A bankok ajánlataiban már 2,5% körüli kamatozású
A Marriott International lánchoz tartozó W Hotels Worldwide 2020-ben tervezi megnyitni első magyarországi szállodáját, a W Budapestet az egykori Balettintézet
Csupán néhány önkormányzat vezetett be „földadót” az idén, így most mindössze 56 olyan település van az országban, ahol a föld
“Öt éve kellett volna lakást vennem, akkor még sokkal olcsóbbak voltak a lakások” – panaszkodik Arisztid barátjának. “Te lökött vagy,