Dráma a lakáshiteleknél, Matolcsyék nem hiába készülnek
Nyolc év után először ismét 20% fölé emelkedett tavaly a lakáshitelek szerepe a hazai otthonteremtés finanszírozásában – mutatják friss becsléseink.
Nyolc év után először ismét 20% fölé emelkedett tavaly a lakáshitelek szerepe a hazai otthonteremtés finanszírozásában – mutatják friss becsléseink.
Az emberek többsége lakással összefüggő hitelcélokra vesz fel személyi kölcsönt, az átlagos hitelösszeg pedig folyamatosan nő: a két évvel ezelőtti
Ma már akár néhány órán belül, tisztán online is pénzhez juthatunk, ha szükségünk van pár százezer vagy néhány millió forintra,
Csak négyezer hiteles ügyféllel sikerült megállapodni a bankoknak a hatvanezerből.
Csak négyezer hiteles ügyféllel sikerült megállapodni a bankoknak a hatvanezerből.
Hihetetlenül alacsony, 2,33%-os kamattal is elérhető ma már lakáshitel Magyarországon. Ehhez viszont el kell fogadni, hogy törlesztőrészletünk akár három havonta
Hihetetlenül alacsony, 2,33%-os kamattal is elérhető ma már lakáshitel Magyarországon. Ehhez viszont el kell fogadni, hogy törlesztőrészletünk akár három havonta
A horvát alkotmánybíróság pénteken közzétett ítéletében elvetette a Horvátországban működő külföldi bankok kezdeményezését, hogy nyilvánítsa alkotmányellenesnek a svájci frank alapú
Korrupciógyanús földügyeket akadályozhat meg az önkormányzatoknál az a törvénymódosítási javaslat, amely lehetővé tenné a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számára, hogy