Devizahitelesek, figyelem! Fontos határidő közeleg: itt az utolsó lehetőség
Május végéig nyilatkozhatnak a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. ügyfelei arról, hogy élni kívánnak-e az idén felkínált kedvezményes visszavásárlási lehetőségekkel, ezt követően
Május végéig nyilatkozhatnak a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. ügyfelei arról, hogy élni kívánnak-e az idén felkínált kedvezményes visszavásárlási lehetőségekkel, ezt követően
Megjelentek a Magyar Közlönyben a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai, ennek értelmében 2486 kistelepülésen használt lakás vásárlására is
A családok számára nagy segítséget jelent otthonuk felépítéséhez a 10 millió forintos CSOK-támogatás és a hozzá igényelhető 15 millió forintos
Hárommilliárd forintból újult meg a margitszigeti Danubius Thermal Hotel. A gyógy-wellness szálloda megújult éttermét pénteken adták át. Idén az első
A kormány a Nemzetközi Eszközkezelőn keresztül hét év alatt 36 ezer családot mentett meg, és a bankok által korábban elvett
A norvég Yara és az amerikai IBM összefogott, hogy létrehozzák a világ vezető digitális agrárplatformját. Az első szolgáltatások 2019 végén
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja azok figyelmét, akik talajvédelmi szakértőt keresnek, hogy a megfelelő szakember kiválasztása érdekében érdemes előzetesen
5 százalékra csökkent az idei első negyedévben a változó kamatozású lakáshitelek aránya a friss hitelszerződéseken belül – derült ki az
Rendkívül erős volt az idei március a lakossági hitelpiacon, rácáfolva a látványos lassulásról szóló év eleji várakozásokra. A lakáshitelek új