Kiderült: tízmilliárdokkal tartoznak az államnak a jogosulatlan szocpolosok
Sok ezer gyerek nem születik meg, akikre felvették az állami támogatást. A magyar állam pedig csak ímmel-ámmal megy utána a
Sok ezer gyerek nem születik meg, akikre felvették az állami támogatást. A magyar állam pedig csak ímmel-ámmal megy utána a
Már évek óta szerette volna bővíteni az OTP Bank a balatonszemesi szállodáját, amit most végre az államtól kapott vissza nem
Már évek óta szerette volna bővíteni az OTP Bank a balatonszemesi szállodáját, amit most végre az államtól kapott vissza nem
Eladóként fontos, hogy tudjuk, hogy milyen ingatlanok iránt érdeklődnek a leginkább a vevők. Persze az alapvető adottságokon nem tudunk változtatni,
Pörög az új építésű lakások piaca a fővárosban, 23,5 ezer lakóingatlant számlál a Budapesti Lakáspiaci Riport, viszont többségüket már el
890 milliós rózsadombi villa, a Pécsi Kesztyűgyár és egy jurta a hét legjobb ingatlanhirdetései közt.
Bár Magyarországon, európai viszonylatban magas a saját tulajdonú lakások aránya, a nagyobb városokban, különösen Budapesten a lakosság több mint 10
A Nemzetközi ECDL Alapítvány 2018. december 31-ig összegzett, minden évben aktualizált statisztikái alapján a digitális írástudást igazoló ECDL-vizsgázók számát tekintve
Régen még simán felneveltek két gyereket egy 2 szobás lakásban úgy, hogy egy szoba a felnőtteké, egy a gyerekeké. Aztán