8 dolog, ami nélkülözhetetlen egy gyerekbarát fürdőszobához
Ha a családban gyerekek is vannak, akkor célszerű a fürdőszobát az ő igényeikhez is igazítani, ami elsősorban természetesen biztonságosságot jelent,
Ha a családban gyerekek is vannak, akkor célszerű a fürdőszobát az ő igényeikhez is igazítani, ami elsősorban természetesen biztonságosságot jelent,
A panellakások nem éppen arról híresek, hogy nagyon nagy lehetőségeket kínálnak egy tündéri gyerekszoba berendezéséhez, ráadásul még csak nem is
Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképének adatai szerint töretlen az ingatlanár növekedés a hazai lakáspiac átlagát nézve. Idén az első
Zuglóhoz és Újpesthez is közel, Rákospalota központjában – minden fontos bolttól, intézménytől és megállótól sétatávolságra – most prémium családi otthonokat
A 2010-es évek lassan véget érnek, így ideje meglesnünk, milyen lakberendezési trendek indulnak útjukra az új évtized első évében.
Csak most adták át az első épületeket, de már duplán díjazták Budapesten a BudaPart épületegyüttes projektjét. A városnegyed nemrég megnyitotta kapuit, és
Jövőre csökkenő forgalomra és 3-7 százalékos általános áremelkedésre számít a lakóingatlan piacon a Duna House, amelynek előrejelzése szerint 2020-ban 130-150
John Robshawnak semmilyen terve nem volt a telkén álló pajtával, amikor megvette azt az 1840-ben épült connecticuti házat, amelyhez a
Mindenki a lehető legközelebb szeretne költözni a belvároshoz, a körúthoz. Legyenek közel a metróvonalak, a körút, a nyüzsgés. De persze