Kicsit nem figyeltünk oda és ötödével drágult a lakásunk
Budapesten több mint 20 százalékkal drágábbak voltak a lakások tavaly december végén, mint 2015 utolsó napjaiban – derült ki az
Budapesten több mint 20 százalékkal drágábbak voltak a lakások tavaly december végén, mint 2015 utolsó napjaiban – derült ki az
Az otthonteremtési program elindulása óta már 42 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet, az igénylések összértéke pedig meghaladta a 108
Mi jut eszünkbe a graffitiről? Városi suhancok, akiknek bödös a munka, ezért inkább firkálnak? Az alvilág, drogok vagy, hogy illegális?
Átlagosan 15,4 százalékkal, reálértéken 13,5 százalékkal emelkedtek a lakásárak tavaly – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakásárindex jelentéséből.
Visszavonta törvénymódosító javaslatát a Földművelésügyi Minisztérium csütörtök este azok után, hogy tévesen futótűzként terjedt el a hazai sajtóban, hogy új
Sorozatunkban rendszeresen bemutatjuk a legszebb otthonokat az Ingatlantájoló kínálatából. Ehhez persze nem elég egy gyönyörű lakás, ha nem tartoznak hozzá kiváló minőségű
Mindannyian szeretünk időt tölteni a parkban, de ez csak a jó környékek előnye? Vagy egyszerűen szükségünk van az anyatermészet közelségére,
Ugyan a fiatalabb generációknak már igen távolinak tűnik 1984, de a szocreál panel lakótelepek között mégis a legfiatalabbnak számít a
Ha játszani vinné a kutyáját, de nem tudja hova.