Nem hiszi el, hogy milyen kicsi ez a ház!
A cuki kis hétvégi házak gyakran esetlenek már a formavilágukat illetően is.
A cuki kis hétvégi házak gyakran esetlenek már a formavilágukat illetően is.
Megnyílik a tér, na nem mintha eddig zárva lett volna, de a közepén lévő zöld terület Jókai szobrával mégiscsak kerítéssel
Amikor új otthonunkat készülünk megtalálni, számtalan kritériumot sorolunk fel, melyekről úgy gondoljuk, hogy az új lakásnak mindenképp meg kell felelnie.
Bár a lakásból egyelőre nem sok látszik, hiszen építés alatt áll, a benne rejlő potenciál mindenképpen ígéretes. Ez meg is
Amikor valaki amerikai elnök lesz, minden, ami hozzá köthető, hirtelen felértékelődik. Ez Donald Trump esetében sincs másként, nem csoda, hogy
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, az ügyintézők lebeszélik a csokról azaz a családi otthonteremtési kedvezményről az érdeklődőket.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, az ügyintézők lebeszélik a csokról azaz a családi otthonteremtési kedvezményről az érdeklődőket.
Hogyan teremtett magának barátságos környezetet Dér Heni és miért ragaszkodik az általa csak leánylakásnak nevezett otthonhoz – ez derül ki
Hol lehet 20 millió forintért jó állapotú panelt venni Budapesten, méghozzá nem valamelyik nagyon külső kerületben? – ez derül ki