Leállhatnak a kukásautók?
A lakosság már fél éve nem kap szemétszámlát és ennek a szolgáltató cégek sem jutnak bevételhez már hat hónapja. Nagy
A lakosság már fél éve nem kap szemétszámlát és ennek a szolgáltató cégek sem jutnak bevételhez már hat hónapja. Nagy
Megnézzük, mennyiért mennek az otthonok a XVII. kerületi Helikopter lakóparkban.
Meglepve tapasztaltuk, hogy Magyarországon köztéri szökőkút mellett fekvő lakás akad bőven, ám saját kútból vajmi kevés van. Igaz, a választéktól
A XVI. kerületben több mint 22 százalékkal csökkent a bűnesetek száma 2016-ban az előző évhez mérten – derül ki az
Bővíthetik a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK), nem lesz 50 százalékos béremelés a közszolgáknak. Ezekről a témákról is bezsélt Lázár János,
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) őszi kormányzati értékelésekor szóba kell hozni azt is, hogyan lehet növelni a támogatást használt lakások
Buda belsőbb részeit sokan a nagy nyüzsgés, a szennyezett levegő vagy a zölt hiánya miatt húzzák le a listáról. Szerencsére
Heteket kell várni egyes építőanyagokra, a kivitelezőkre meg esetenként még többet, ugyanis az építőipari megrendelésállomány ugrásszerű emelkedése kapacitáshiányt okozott –
Tömegek tartanak Magyarország észak-nyugati körzetei felé, a GKI pár napja számokkal is alátámasztotta ezt. Azt már mi tesszük hozzá, hogy az