Őrült székek lepik el a Nemzeti Múzeumot – A MOME hallgatói harminc éve készítenek ilyeneket, most százat kiállítanak
A MOME hallgatói harminc éve készítenek ilyeneket, most százat kiállítanak.
A MOME hallgatói harminc éve készítenek ilyeneket, most százat kiállítanak.
Eddig abban lehetett bízni, hogy az inváziós poloskák annyira elszaporodtak Magyarországon, hogy az állományuk összeroppan, vagyis elpusztulnak, ám ez az
Elsősorban fővárosi szinten, de vidéken is megfigyelhető, hogy gombamód nőnek ki a földből az új építésű projektek. Legtöbbjük azonban inkább
Egy 3 hálószobás lakás bérleti díja 107 ezer forintba kerül havonta Miskolcon a városközpontban, míg Budapesten 240 ezer forint a
Tovább növekednek a lakásárak Európában, a drágulás 3,8 százalékos volt az euróövezetben, és 4,4 százalékos az EU-ban 2017 második negyedéve
A lakáspiac alakulása igen komplex folyamat, melynek egyik résztvevői TI vagytok, vagyis az aktív, illetve a jövőbeni lakásvásárlók, bérlők. Szeretnénk
Foglalózás után derült ki, hogy a szomszéd ház három emelettel magasabb lesz, mint gondolta.
Bő egy hónap leforgása alatt két, egymáshoz közeli házat is felújítottak most nyáron a Magdolna negyedben – elképesztő tempóban újul
Az tiszta sor, hogy kategóriájában nem akad versenytársa a lakástakaréknak. A befizetésekre járó 30%-os állami támogatás (éves szinten egy szerződésre