Nem működnek a Rákóczi téri hajléktalanelhárítók – Tök feleslegesen borzolták velük a kedélyeket, és rondították el az állomást
Feleslegesen borzolták velük a kedélyeket, verték szét a burkolatot és rondították el az épületet.
Feleslegesen borzolták velük a kedélyeket, verték szét a burkolatot és rondították el az épületet.
Megnéztük, miből válogathat, aki komolyan gondolkodik azon, hogy a Velencei-tó környékére tegye át a székhelyét. Találtunk 350 négyzetméteres luxusházat Gárdonyban
Úgy látszik, Budapesten több kerület is fontosnak tartja a kerékpárutak, vagy az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások fejlesztését. Sorozatunk előző részében megnéztük,
Egy város képe állandóan változik, és nincs olyan környék, ami ne válhatna kellemes, élhető hellyé egy jól átgondolt rehabilitációnak vagy
Megtalálni új otthonunkat nem egyszerű feladat, főleg a mostani ingatlanárak mellett. Egy első lakás után kutató fiatal párnak szülői támogatás, vagy
Kerestünk egy-két jó példát, azokra a beruházókra, akik nem úgy gondolják, hogy a vevőknek kell igazodniuk őhozzájuk, hanem – a
Azon kevesek közé tartozom, akik pusztán hobbiból is szívesen böngészik az ingatlanhirdetéseket. Talán az elmúlt hosszú-hosszú évek tapasztalata mondatja velem,
Nagynevű művészek alkotásai pusztulnak a föld alatt. Néhányról nem is tudni, mi lesz a felújítás után.
Az egekbe szökő ingatlanárak miatt mindenki egyre kisebb lakást keres, és egyre inkább bizonyítást nyer az a tény, hogy egy