Százmillióból 4 csodaszép garzont vehetnénk a bulinegyedben
Garzonból sosem elég. A romkocsmanegyed környékén fekvő garzonból még kevésbé. Százmillió forintból akár négyet is vehetnénk, és aztán Airbnb-zhetnénk. Mutatjuk
Garzonból sosem elég. A romkocsmanegyed környékén fekvő garzonból még kevésbé. Százmillió forintból akár négyet is vehetnénk, és aztán Airbnb-zhetnénk. Mutatjuk
Az Otthon melege program fűtéskorszerűsítést támogató alprogramjára az október 15-i határidőig csaknem 6000 pályázat érkezett több mint 3 milliárd forintos
A Google-kereső használata közben a cég feldob bizonyos keresési kifejezéseket, melyek kapcsolódnak az általunk már begépelt szavakhoz, illetve azokhoz a
Ugyanitt sátánista lakás, és az érthetetlen Egyiptom-kultusz a magyar ingatlanokban. Saláta.
Az építőanyag, illetve a speciális szakipari dolgozók hiánya is akadályozza a beruházások felfutását a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség
Amikor lakást veszünk, úgy gondoljuk, hogy egy négytagú családnak elég lesz egyetlen fürdőszoba. Aztán a reggeli munkába, iskolába rohanás közben
Az első lakás megvásárlása már önmagában óriási anyagi terhet jelent a fiatalok számára, és akkor még szembesülniük kell azzal a
Az V. kerület szívében, két szoba plusz nappalis lakás áll egy belvárosi házban. A 80 négyzetméteres lakást a fehér szín
Mostantól csak pár kattintás és meglesznek a keresett ingatlanok. Elég beütni az otthontérkép.hu-t és a megújult felületen gyorsan elérheted a