Nagyot kaszálhatsz most ingatlannal: mutatjuk, hol érdemes vásárolni
Idén is folytatódott a lakásárak országos emelkedése, de egyes részpiacokon már látszódik a megtorpanás. A lakáspiac mellett a befektetők pedig
Idén is folytatódott a lakásárak országos emelkedése, de egyes részpiacokon már látszódik a megtorpanás. A lakáspiac mellett a befektetők pedig
Azt hitték, hogy 1,8 millió kéményt kell ellenőrizniük, ehhez képest már több százezer olyan kéményt találtak, amelyeknek a létezéséről eddig
Szétnéztünk az éppen eladó belső kétszintes lakások kínálatában. Az ilyen elrendezésű otthonok rengeteg különlegességet nyújtanak. Szubjektív toplistánk első 3 helyére
A Gellérthegyről, az Október 6. utcából és az Andrássyról is hozunk egy-egy káprázatos és eladó sorban lévő luxuslakást. Tér, elegancia,
Iparági előrejelzések szerint egyértelműen megjelenik majd a fogyasztói árakban, hogy január elsejétől a napelem után fizetendő termékdíj a felére esik. Az
Németvölgy nagyjából 70 háztartásában jelentősen, a szokásos öt-tízszeresére ugrott meg a vízfogyasztás – írja az Index a Hegyvidék.ittlakunk.hu-ra hivatkozva. A
Hol érdemes keresgélni azoknak a kisgyerekes családoknak, akik kertes házra vágynak Budapesten vagy Pest megyében? Egészségügyi, oktatási ellátás, utazás és
Az új építésű lakások vonzóak lehetnek azok számára, akik a 10+10-es CSOK-ot szeretnék felvenni, sokan azonban idegenkednek attól, hogy egy
Az ember ezekben a napokban kinéz az ablakon és nagyjából csak annyit szeretne, hogy minél gyorsabban bebújhasson valami jó meleg