Tizenöt milliárdból kap a TEK új központot
Az idén tízmilliárd, 2019-ben ötmilliárd forint áll rendelkezésre a terrorelhárítási elemző központnak is helyet adó ingatlan kialakítására és fejlesztésére, amely
Az idén tízmilliárd, 2019-ben ötmilliárd forint áll rendelkezésre a terrorelhárítási elemző központnak is helyet adó ingatlan kialakítására és fejlesztésére, amely
Az idei év jelentős változásokat hozott a befektetési célú lakásvásárlók életébe, számos könnyítés teheti lehetővé, hogy a jövőben fehéredjen ez
A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 júliusában, országosan 14 246 ingatlan adásvétel bonyolódott, ami
Bár egyre többen várták volna az árak lassulását 2018-ban a hazai lakáspiacon, az MNB lakásárindex legfrissebb értéke szerint a tavalyi
Erős lehet az év vége a fővárosi irodapiacon, több mint 160 ezer négyzetméternyi irodaterület kerülhet átadásra még ebben az évben.
Nemrég jött a bejelentés, miszerint a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben építi fel legújabb gyárát, melynek maximális kapacitása 150 ezer
Idén az első fél évben 7,4 milliárd forint értékben kötött szerződést a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a Takarék Csoport, s
A sokaknak csak lepukkant és értéktelen telephelyeknek, régebbi irodaházaknak tűnő, úgynevezett B és C kategóriás ingatlanokból lett az ország egyik
2018 I. félévében 6517 új lakás épült, 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű