A Mol és a Telekom után az OTP is új székházba költözik
Az ingatlanpiac belső szakmai körei már egy ideje nyílt titokként kezelték, hogy a legnagyobb hazai cégek között (Mol, Telekom) az
Az ingatlanpiac belső szakmai körei már egy ideje nyílt titokként kezelték, hogy a legnagyobb hazai cégek között (Mol, Telekom) az
A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére – mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke,
A szeptemberi EKB-ülésen Mario Draghi nem sok olyat mondott, amiből a jegybanki politika jelentős irányváltására lehetne számítani, így arra számíthatunk,
Rövid időn belül a második logisztikai létesítmény épül a pátyi ipari parkban. Az Inpark ezúttal a hazai műszakicikk-kereskedelmi piac meghatározó
Az idei év első kilenc hónapjában összesen 8 új raktárépületet adtak át, közel 90 ezer négyzetméterrel bővítve a hazai állományt.
A Növekedési Hitelprogram kifutásával látványosan megnőtt a vállalatok devizahitel-felvétele, így mintegy ötévnyi esés után lassan bár, de nőni kezdett a
A Cushman & Wakefield Budapestet választotta Portfolio Services Center (PSC) részlegének új helyszínéül. A divízió új helyre, a Stúdium Irodaházba
Változó kamatozás mellett 2,11%-os, fix kamatozás mellett pedig 3,15%-os kamatozású lakáshitel is elérhető már a magyar kereskedelmi bankoknál – mutatja
Újratárgyalják a frankhitelesek ügyét Horvátországban, miután a legfelsőbb bíróság helyben hagyta az adósok érdekvédelmi szervezetének felülvizsgálati kérelmét és hatályon kívül