Kincsek lapulhatnak a padláson, szekrényben: így kereshetsz könnyen százezreket
Amiről valaki azt gondolja, értéktelen vacak, más számára igazi kincs: egy a padláson porosodó vázával vagy a vitrinben lévő kerámiával
Amiről valaki azt gondolja, értéktelen vacak, más számára igazi kincs: egy a padláson porosodó vázával vagy a vitrinben lévő kerámiával
Ma már meg sem lepődünk, ha egy szolgáltatást korlátoznak vagy leállítanak szakemberhiány következtében. Nap, mint nap szembejön velünk egy olyan
Idén is vadászik a veszélyes világító díszekre a fogyasztóvédelmi hatóság. A szakemberek laboratóriumban vizsgálják be a termékeket.
Sorra érkeznek a megjegyzések a gyermek származására, és a vér szerinti szülőket sem kímélik, mégis egyre nyíltabban beszélnek a szülők
Az elmúlt egy évben számos betörést regisztráltak a fővárosban. Lakásvásárlás szempontjából pedig nagyon nem mindegy, hogy az adott környéket mennyire
2001 és 2017 között a 400 ezer főt is meghaladta a népességfogyás, és a ha nem sikerül megállítani folyamatot 2070-re
Egyes ingatlanhirdetések szerint akár fél áron is vásárolhatunk magunknak budai lakást, vagyis pontosabban egy budai önkormányzati bérlakás bérleti jogát. Az
Egyre nagyobb mennyiségben érkezik az országba életveszélyes minőségű autóalkatrész vagy más, gépjárműhöz köthető termék, jellemzően autódiagnosztikai eszközök, szoftverek – írja
A kedvezményes lakásáfát érintő módosítást tervez a kormány: a Pénzügyminisztérium az idén novemberben már engedéllyel rendelkező lakásoknál 2023 végéig kitolná