7 gyanús jel, hogy nem neked való a lakásvásárlás
A saját lakásba költözés életünk egyik legnagyobb pénzügyi döntése, ilyenkor több tízmillió forintról is szó lehet, ezért nem árt végiggondolni,
A saját lakásba költözés életünk egyik legnagyobb pénzügyi döntése, ilyenkor több tízmillió forintról is szó lehet, ezért nem árt végiggondolni,
Magyarországon Nyugat-Európához képest alacsony az egy főre jutó lakásterület nagysága, de a régió többi országához képest jól állunk. Ugyanakkor árnyalja
Gyakran hallani – főként a fűtési szezonban – olyan véleményeket, miszerint a földgáz fűtőértéke megváltozott, hiszen magasabb lett a gázszámla,
A héten derült ki, hogy a lakásvásárlók a hitelhez szükséges önerőt akár a személyi jövedelemadójukból is leírhatják, amely jelentős könnyítés
Két javaslatot tesz a kormánynak a Miniszterelnöki Kabinetiroda a jövő év elején, ezek arról szólnak, hogy a teljes CSOK-ot önrészként
Januártól lépnek életbe a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) szeptemberben elfogadott változásai. Van olyan intézkedés, ami segíti a lakáshoz jutást, azonban
A legszegényebb magyarok jövedelme nőtt a legnagyobb arányban, és a gyermekszegénység csökkent a legnagyobb mértékben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Az elköteleződéstől félnek a magyar fiatalok, ráadásul önbizalomhiányosak – írja a Magyar Nemzet.
További húsz hatósági eljárás válik díjmentessé, ha a parlament megszavazza a Miniszterelnökség állami rezsicsökkentésről szóló újabb törvényjavaslatát – mondta a