Megszólalt a szakértő: minden lehet enni, inni ma, de csak…
Az ünnepek idején kiemelten fontos a tervezés, de a hétköznapokon is törekedni kellene a tudatos életmódra – hangsúlyozta az M1
Az ünnepek idején kiemelten fontos a tervezés, de a hétköznapokon is törekedni kellene a tudatos életmódra – hangsúlyozta az M1
Több lakóház égett le és vált lakhatatlanná, egy ember pedig vélhetően füstmérgezésben vesztette életét. Karácsonyfatűz mostanáig nem sok volt, s
A közelgő ünnepek alatt szokásos petárdázások és tűzijátékok miatt sok kutya rémül meg és szökik el otthonról, ilyenkor a kertben
Karácsonykor, amikor összeül a család, sokszor szóba kerülnek a pénzügyek is. Van, aki tájékozott, de van, aki hozzá sem tud
A magyarok átlagosan 600 ezer forinttal becsülik többre a lakásukat, mint a valós piaci érték. A legnagyobb eltérés a községeken
Idépn már 16-an haltak meg szén-monoxid mérgezésben, a katasztrófavédelem elmondta az Inforádiónak, hogyan előzhetők meg a balesetek.
Egy ideje új termékcsaláddal kísérletezik a svéd bútorlánc. Szerintük ugyanis a kisebb alapterület nem feltétlenül kell, hogy nélkülözhetetlen lakófunkciók elvesztésével
Idén tizenhatan haltak meg szén-monoxid-mérgezésben a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint – írja a Magyar Idők keddi száma.
Ma már nem az ipar és a közlekedés felelős leginkább a rossz levegőért, hanem a háztartási szilárd tüzelés – írja