Extrém hideg rohanja le az országot: víz nélkül maradhatnak a családok
A szombat déltől várható extrém hideg miatt Vörös kód riasztást adtak ki; az intézkedés a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan
A szombat déltől várható extrém hideg miatt Vörös kód riasztást adtak ki; az intézkedés a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan
Az elmúlt évben 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek
Tavaly Magyarország népességének természetes fogyása 40 100 fő volt, ami 6110-zel nagyobb az előző évinél – közölte a Központi Statisztikai
A nagymértékű februári havazások okán számos település, több ezer család maradt rövidebb-hosszabb ideig áram nélkül Magyarországon. Egy áramszünet azonban a
A Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) az idén jelentős fejlesztésekre készül, hogy a hálózatához csatlakoztathassa Budapest néhány, eddig nem távfűtött kerületét,
A néhány éve bevezetett Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) nem csak a családok, de egyes települések fantáziáját is megmozgatta. 2016-ban ugyanis
Az évek óta tartó lakáspiaci boom miatt egyre nehezebb jó helyen fekvő, családi ház építésére alkalmas 300-1000 négyzetméteres telekhez jutni
A családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) bevezetése óta végbement áremelkedés a használt és az új lakásoknál is meghaladja az 1, illetve
Már csak pár hét van hátra a télből, de a téli sportok szerelmesei számára még tart a szezon, rengetegen látogatnak