Hátat fordít a kormány a Lánchídnak
Úgy tűnik, a kormány egyelőre nem foglalkozik a Lánchíd felújításával, legalábbis az arra szánt hatmilliárd forint állami támogatásról nem szerződött
Úgy tűnik, a kormány egyelőre nem foglalkozik a Lánchíd felújításával, legalábbis az arra szánt hatmilliárd forint állami támogatásról nem szerződött
Újra jelentősen, milliárdokkal nőtt a magyarországi patikák gyógyszerforgalma – írta meg a Világgazdaság.
Teljes történeti hűséggel újult meg a Budavári Palota Szent István-terme. A díszes belső tér augusztus 20-tól a hónap végéig ingyenesen
Hiába fogadnak már vendégeket a szántódi rév közelében 5,5 hektáros területen épülő Balaland luxustelep elkészült épületeiben és az előttük lévő
A legmegfizethetőbb és legmegfelelőbb albérletek szűkített kínálata várja a közel 19 ezres albérletpiacon a Budapest Corvinus Egyetem (BCE) és az
A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót – hívja fel
Három fázisban újul meg a pesti alsó rakpart – közölte Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke.
Július végén jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány 42 milliárd forintot ad a fóti filmstúdió fejlesztésére. Hét nappal
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat – közölte a családokért felelős tárca nélküli