Mer nagyot álmodni a kormány: ilyen se volt még Magyarországon
Amennyiben minden a tervek szerint alakul, úgy hamarosan megépülhet hazánk első hatcsillagos szállodája – írja a Bors.
Amennyiben minden a tervek szerint alakul, úgy hamarosan megépülhet hazánk első hatcsillagos szállodája – írja a Bors.
Egy éves késéssel és a tervezettnél egymilliárd forinttal drágábban készül el a budapesti ötcsillagos Párisi Udvar Hotel Budapest. A Mellow
Jövő év elején indulhat a budapesti Szabadság téri egykori tőzsdepalota, majd tévé székház felújítása, a 38 millió euróért újjászülető irodaházba
A pesti bulinegyed közepén nyílik meg a régió első Hard Rock hotelje. A seminole indiánok által birtokolt világcég egy 133
Jobb a helyzet, mint a 2008-as gazdasági válság előtt volt. Az ingatlanárak a valós kereslet és a kivitelezőhiány miatt szálltak
Idén az első negyedévben megkezdett építőipari munkák összértéke megduplázódott, elérte a 458,4 milliárd forintot. Az első negyedéves új beruházások értéke
Addig húzta-halasztotta a kormány a nagypéntek szabadnappá nyilvánításáról szóló döntés meghozatalát, hogy a turizmus idén nem tudta maradéktalanul kihasználni az
Jól kezdte az évet a turizmus, elsősorban a külföldi vendégforgalom emelkedett, az ország tíz legjelentősebb küldőpiaca közül 8-nál növekedést regisztráltak
A legtöbb nemzetközi kiskereskedelmi lánc az Egyesült Királyságban terjeszkedne, a francia és a német piac is dobogós célpont, a magyar