Novák Katalin: legalább 300 ezren költözhettek szebb lakásba
Már 75 ezernél több család, azaz legalább 300 ezer ember tudott jobb, szebb lakásba költözni az otthonteremtési program révén –
Már 75 ezernél több család, azaz legalább 300 ezer ember tudott jobb, szebb lakásba költözni az otthonteremtési program révén –
A magyarok 80 százaléka szerint csakis egy saját lakás adhatja meg az otthon biztonságát, ám ennek megszerzése hatalmas kihívás, különösen
Az Accor Hotels 35 millió eurót fordít fővárosi szállodáinak megújítására, a tavaly megkezdett munkálatokkal három szállodában eddig 261 szobát építettek
Az Accor Hotels 35 millió eurót fordít fővárosi szállodáinak megújítására, a tavaly megkezdett munkálatokkal három szállodában eddig 261 szobát építettek
Az elnök és annak helyettese is lemondott a Waberer’s igazgatóságában.
Nem jutottak kompromisszumra a nemzetközi fuvarozói szektorra vonatkozó új szabályokról az uniós tagországok szakminiszterei a csütörtöki luxembourgi találkozón, így egyelőre
Budapesten, Somogy és Pest megyében a legnagyobb a használt lakóingatlanok kínálata, 100 háztartásra 11, illetve 9-9 lakás vagy ház jut.
Oroszországban 391 üzletközpont működését függesztették fel bírósági határozattal a tűzrendészeti előírások megsértése miatt a tragikus március végi kemerovói plázatűz óta
A logisztikai pályázatok feltételrendszerének kiigazítását kéri a kormánytól a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az iparág versenyképességének megőrzése érdekében