Falusi csok: ilyen feltételeket szabna a kormány
Szigorú feltételeket igyekeznek szabni a falusi csokkal való visszaélések megakadályozására – mondta Gyopáros Alpár a Magyar Nemzetnek a modern települések
Szigorú feltételeket igyekeznek szabni a falusi csokkal való visszaélések megakadályozására – mondta Gyopáros Alpár a Magyar Nemzetnek a modern települések
Nyilvánosságra hozta a kormány annak a 2486 településnek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok), de
Elindította a kis- és közepes termelőket éttermekkel közvetlenül összekötő magyar Supp.li startup online piacterét. A cég 144 millió forintos befektetést
Júliustól már legalább ezer hazai szállodának kell folyamatosan adatokat szolgáltatnia a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ számára. Ehhez Széles Gábor milliárdos
A kormány honlapján pénteken közzétették azoknak a magyarországi településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok).
A tájékoztatás akkor megfelelő, ha kitűnik belőle, hogy a fogyasztóra hátrányos árfolyamváltozásnak nincs felső határa – írta le a Kúria
Megnyitotta első budapesti szállodáját a Meininger Hotels, a 184 szobás és 744 ágyas Meininger Budapest Great Market Hallt a Fővám
Az szja-bevallás benyújtási határidejéig több alkalommal és országszerte több plázában, hipermarketben várják az ügyfeleket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Vitorlás hajóval érkezhetnek majd a vendégek abba a balatonfüredi luxus szállodába, amelynek építésére a Magyar Turisztikai Ügynökség 1,7 milliárd forintot