Lakáspiac : júliustól fokozódik az őrület
Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot
Történelmi rekordot ért el az építőipar 2018-ban, mivel az építőipari teljesítmény értéke még sosem haladta meg a 3000 milliárd forintot
A fiatalok otthonhoz jutását segítő kormányzati erőfeszítések a 25-45 éves magyarok véleménye szerint egyértelműen növelik az építkezési kedvet, ám mint
A családvédelmi akcióterv alapdöntései megszülettek, a kormánynak most jogi formába kell ezeket öntenie. Ennek érdekében jelenleg is tart több minisztérium
Magyar startuppal forradalmasítja logisztikai folyamatait az Ikea – közölte a svéd cég. Az Aeriu új leltározási folyamatot biztosít a bútoráruháznak
A jelenlegi ismeretek szerint akár száz százalékban állami támogatásból, azaz ingyen is lakáshoz juthatnak a három gyermeket vállaló fiatal házasok,
Akár 40 millió forint támogatást is kaphat egy fiatal pár közös önálló életük megkezdésére segítségként az államtól a családvédelmi intézkedések
Soha ennyi turista nem járt még Magyarországon, mint 2018-ban. A kormány szerint idén is tartható a növekedési ütem. A gyenge
Több évre támaszt adhat a lakáspiaci keresletnek a család- és lakástámogatási rendszer most bejelentett állami intézkedései. Sokak számára jelenthetnek szintlépést:
A bankokon múlhat, kit tartanak elég hitelképesnek ahhoz, hogy tízmillió forintot adjanak kölcsön húsz évre fedezet nélkül. Most sem adnak