Külkereskedelmi termékforgalom
2010. novemberben – első becslés szerint – a kivitel értéke 1930 milliárd forintot (6994 millió eurót), a behozatalé 1751 milliárd
2010. novemberben – első becslés szerint – a kivitel értéke 1930 milliárd forintot (6994 millió eurót), a behozatalé 1751 milliárd
A munkabeszüntetés előtt meg kell állapodni az elégséges szolgáltatásról. Ma ül tárgyalóasztalhoz a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete
2010. novemberben – első becslés szerint – a kivitel értéke 1930 milliárd forintot (6994 millió eurót), a behozatalé 1751 milliárd
A Napi Gazdaság információi szerint a napokban tartott választott bírósági tárgyaláson sem született döntés a Budapest Airport (BA) Zrt. és
Helyesli a pénzügyi felügyelet a svájci frankban és más devizákban lévő hitelek euróra váltását, s javasolja, hogy a hitelintézetek engedményekkel
Egymilliárd forintnál is nagyobb értékű ipari beruházások valósulhatnak meg az idén Kapuváron, mintegy félszáz új munkahelyet teremtve – írta pénteki
Costa Ricában kínálják megvételre a világ legnagyobb penthouse-lakását, ára tízmilliárd forint. A beruházó a világ legnagyobb penthouse-lakásaként emlegeti azt az
Logisztikai ügyintéző az MLE képzésében. A szakképesítés OKJ száma: 54 345 02 0000 00 00 A szakképesítés szintje: emelt szintű szakképesítés
A logisztikai menedzser a gazdasági élet különböző területein az egyes gazdasági szervezetekben logisztikai tervezési, szervezési, irányítási, ellenőrzési feladatokat lát el