Mert ez kínai: Saab, Volvo, Aston Martin, Jaguar, Land Rover
Kínai tulajdonba kerül a svéd Saab – közölte pénteken a társaság csődbiztosa, aki egyben leállíttatta a szeptember vége óta folyamatban
Kínai tulajdonba kerül a svéd Saab – közölte pénteken a társaság csődbiztosa, aki egyben leállíttatta a szeptember vége óta folyamatban
Az Erste Group – rendkívüli tételek miatt – 973 millió eurós konszolidált nettó veszteséget könyvelt el a januártól szeptemberig terjedő
Hamarosan az Országgyűlés elé kerül a magyar bankrendszer újraszabályozását célzó jogszabálytervezet – közölte Orbán Viktor az uniós csúcstalálkozó után adott
Leendő értékesítőinek új szakmát, töretlen karriert, különféle képzéseket és mindenekelőtt magas elérhető jövedelmet ígér sok ingatlanközvetítéssel foglalkozó cég – aki
A miniszterelnök csütörtökön egy rendezvényen nyugtatta a hallgatóságot, erre a kormánypárti képviselők által napokban benyújtott adómódosítók miatt volt szükség –
A világban számos jó példa van több elemből álló minimálbérre a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke, Pataky Péter szerint.
A kormány október 19-én döntött a Várbazár teljes rekonstrukciójának megkezdéséről. Az uniós forrásból tervezett felújítás rövid időn belül elkezdődhet. A
A Porto Investment szerint bizonytalan a CET-beruházás folytatása, mert Tarlós István főpolgármester nem tudja majd “konstruktív és korrekt akaratát” az
Az Art Hotel Szeged nevet kapta meg a Somogyi-könyvtár mögött mintegy 2 milliárd forintos beruházással épülő négycsillagos szálloda – jelentették