Bukik a kormány terve? Egyetlen ingatlanbefektetési társaság sem alakult meg
Hiába az adómentesség, eddig egyetlen szabályozott ingatlanbefektetési társaságot sem alapítottak Magyarországon. Ennek oka egyrészt nyilván a halódó piac, de maga
Hiába az adómentesség, eddig egyetlen szabályozott ingatlanbefektetési társaságot sem alapítottak Magyarországon. Ennek oka egyrészt nyilván a halódó piac, de maga
Visszatáncolni látszik a Fidesz az ingatlan- és telekadó kiterjesztésétől. A frakció szóvivője pénteken cáfolta az adók bevezetését, hétfőn döntenek a
Októberben 69 milliárd forintot fizetett ki a jegybank a végtörlesztéshez kapcsolódó euróeladási tendereken. Most először adott ki tájékoztatást jegybank a
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli az East – West Business Center (EWBC), Budapest első ‘A’ kategóriás irodaháza. Az épület, melynek tulajdonosa
Történelmi mélypontján az építési volumen, stagnál a lakáskészlet, nőnek az eladások. Ezek voltak a hívószavak a budapesti újépítésű lakások piacán
A Colliers International örömmel jelenti be Marcus Hill kinevezését a magyar iroda befektetési igazgatói pozíciójába. Marcus új-zélandi állampolgár, egy ötéves
Cáfolja a főjegyző a hódmezővásárhelyi ingatlan panamát sejtő Jobbikot. Nem történt ingyenes vagyonátadás a hódmezővásárhelyi Hód-Udvarház beruházással kapcsolatban – írta
Az Európai Nagyvárosi Közlekedésszervező Hatóságok Szövetségének elnökségébe (EMTA, European Metropolitan Transport Authorities) választották a mai napon Birminghamben Vitézy Dávidot, a
Hidak és utak építésével, a határ menti régió közösségi közlekedési hálózatának fejlesztésével és az idegenforgalom bővítésével foglalkozott a határ menti