Ezektől nem szabadulsz – Eladhatatlan lakások Budapesten
Miközben az ingatlanpiac fénykorában gyakorlatilag bármit el lehetett adni a lakásra vágyó vevőknek, ma már egyre több az olyan ingatlan,
Miközben az ingatlanpiac fénykorában gyakorlatilag bármit el lehetett adni a lakásra vágyó vevőknek, ma már egyre több az olyan ingatlan,
Jövő őszre megújul Budapest XVIII. kerületének egyik központi része, Pestszentimre közösségi háza, valamint a városrész főutcája, a Nemes utca. A
Gyermekvédelmi lakásalapot hoz létre a kormány – jelentette be a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden egy gyermekvédelmi
Történetének legrosszabb évét zárta a Panasonic japán elektronikai konszern, a március 31-én végződött üzleti évben 772 milliárd jenes (7,5 milliárd
Tavaly 73 ezer esetben engedte meg a hivatal, hogy a polgárok, a vállalkozások részletekben vagy a határidő után fizessék meg
Áprilisban a fogyasztói árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. 2012 márciusához viszonyítva a fogyasztói árak 0,8 százalékkal
Patai Mihály szerint a kormánynak újra kellene gondolnia a tranzakciós adót, mert az elképzelés ellentmondásokat tartalmaz, és két „katasztrofális” év
A hollandiai székhelyű vezető kötőelem-forgalmazó, a Fabory intenzív terjeszkedésének következő állomása Szeged, ahol május 9-én ünnepélyes keretek között nyitották meg
“In the current economic and financial storm Central and Eastern Europe (CEE) is not considered to be a haven safe