Oroszországban fektet be a Futureal
A Futureal partnerségi programjának keretében első lépésként 10 millió Euró tőkét fektet be orosz ingatlanfejlesztési projektek sajáterejének finanszírozásába. „A tavaly
A Futureal partnerségi programjának keretében első lépésként 10 millió Euró tőkét fektet be orosz ingatlanfejlesztési projektek sajáterejének finanszírozásába. „A tavaly
Túlságosan szűk körű a forintosítás, alig jelentkeznek rá. A bankok többségénél szerény az érdeklődés a nem teljesítő devizaalapú lakossági jelzáloghitelek
Kósa Lajos indítványa szerint a határozatlan idejű bérleti szerződést az eddigi egyéves határidő helyett három hónapon belül felmondhatná az állam
Az M3-as Nyíregyháza és Vaja között készülő új részének építési munkálatai november 30-ra fejeződnek be. A jövő év elején megindulhat
Elhunyt építésztől némileg szokatlan módon Makovecznek a következő években több olyan épülete is megvalósulhat a fővárosban, aminek a helyén még
A Tiszacash vezérigazgató-helyettese szerint mindig betartották a vonatkozó jogszabályokat, és a termőföldet közép- vagy hosszú távú befektetésként ajánlják, nem érvelnek
A tőkepiac egyre kockázatosabb, a műkincspiac speciális szakértelmet igényel, a banki befektetések hozamkilátásai nem kielégítőek. Néhány tízmillió forinttal azonban már
A GKI Energiakutató Kft. előrejelzése szerint május 30-ától ismét emelkedhetnek az üzemanyagárak: a forint gyengülése és a kőolaj világpiaci árának
Közel négymillióan élnek a létminimum alatt – írja Ferge Zsuzsa szociológus a Népszabadság által idézett cikkében. A szakemberek szerint a