Sikeres volt a Völgy Liget Lakókert nyílt napja
Szeptember utolsó vasárnapján került megrendezésre a novemberben elkészülő Völgy Liget Lakókert második nyílt napja. A rendezvény célja elsősorban a fejlesztés
Szeptember utolsó vasárnapján került megrendezésre a novemberben elkészülő Völgy Liget Lakókert második nyílt napja. A rendezvény célja elsősorban a fejlesztés
Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV igazgatósága eredményesnek nyilvánította a központ által kiírt busztendert, a VT Transmant hirdetik ki
A Lyontól Kijevig tartó európai V. közlekedési folyosó magyarországi közúti része ma már csaknem végig autópálya, és tart a vasúti
Hiába egyre nagyobb az érdeklődés az árfolyamgát iránt, egyes bankoknál szinte lehetetlen érvényesíteni – derül ki a Hír TV Panaszkönyv
A PSZÁF továbbra is hallgat arról, miért adott 2004-ben téves iránymutatást a bankoknak, azonban fogyasztók ezrei indíthatnak eljárást a bankok
A Solar Decathlon Europe építészeti versenynek hivatalosan szombat este lett vége, az összesítésben jó eredményt értek el a magyarok. Hatodik
Tizennégy budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték. A
Fabrice Cervoni személyében európai tőkeügyletekért felelős igazgatót nevezett ki a Goodman Csoport. A vezető a Goodman párizsi irodájában dolgozik majd,
Nyolcvanmillió forint értékű beruházással újabb biogázmotort helyeztek üzembe a nyíregyházi Nyírségvíz Zrt. 1-es számú, központi szennyvíztisztító telepén, ahol tíz éve