(Rém)álomlakás 85 millióért: Román hajléktalanok a luxusotthonban + fotók
Julian és Samantha Mosedale a napokban szeretett volna visszaköltözni felújított házába. A renoválás több mint 2 évig tartott, az angol
Julian és Samantha Mosedale a napokban szeretett volna visszaköltözni felújított házába. A renoválás több mint 2 évig tartott, az angol
Gyászosan ért véget az év a legnagyobb egészségügyi kereskedelmi cégek közé sorolt Omker Zrt. számára. A Fővárosi Bíróság nem sokkal
Lakásfelújítási hitelprogramot dolgozott ki alacsony jövedelmű családok számára a Habitat for Humanity Magyarország. Ezzel kívánnak segíteni azoknak a létminimum környékén
Megegyezett a budapesti Allee bevásárlóközpont 50%-os részesedésének mintegy 100 millió euró értékű értékesítéséről a fejlesztő ING Real Estate Development és
A Delta Park M0 két új bérlővel gazdagodott. A Valad kezelésében lévő ipari ingatlanba a logisztikai szolgáltató Te Baerts Transport
Megközelítőleg 27 000 új lakás épült 2009-ben Magyarországon. 2010-ben az Elephant Holding szerint ennél jóval kevesebbre számít az építőipari szakma.
A használatbavételi engedéllyel rendelkező lakásaik után az építőipari cégeknek is be kell vallaniuk és be kell fizetniük az ingatlanadót május
A tavalyinál jóval kevesebb új lakás felépítésére számít a magyar építőipari szakma idén. A válságot okolja ezért Zelei Zoltán, az
Nem kell aggódnia az ingatlanadó miatt annak, akinek nagyjából 30 millió forintot ér az ingatlana, bár lehetséges, hogy jelenleg nem