Befektetési tranzakciók: jól indult az év, de bizonytalan a folytatás
Magyarországon az idén legfeljebb néhány irodai és kiskereskedelmi portfólió cserélhet gazdát. Jól indult az év, de lehet, hogy sokáig –
Magyarországon az idén legfeljebb néhány irodai és kiskereskedelmi portfólió cserélhet gazdát. Jól indult az év, de lehet, hogy sokáig –
Egymillió eurós beruházással telephelyet nyitott pénteken Üllőn a mezőgazdasági gépek értékesítésével, szervizelésével foglalkozó Axiál Kft., új dolgozókat azonban nem kellett
Jelenleg is zajlik a magyar pavilon előkészítése a májusban induló sanghaji világkiállításon -írja a Magyar Nemzet. “Magyarországot el kell adni
Hetven útszakaszt újít fel a főváros idén – ismertette a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén elhangzottakat a városháza kommunikációs igazgatója az
A vagyonadó-kalkulátor több hónapos csúszásával, az adatvédelmi biztos kifogásaival, valamint az állami adóhivatal dolgozóinak bérével kapcsolatban is nyilatkozott Szikora János
A hatályba lépett törvény szerint a magánszemélyekhez hasonlóan a lakóingatlanokkal rendelkező társaságok is vagyonadó fizetésre kötelezettek. Ugyanis minden személy és
A köztársasági elnök szerint a natúrpark az emberi és természeti értékek együttes ápolásának és fejlesztésének kerete, mely a természetvédelmi és
Újabb jelentős ingatlanbefektetési tranzakciót zártak le Csehországban. Ezúttal a német nyílt végű ingatlanalap, a Deka Immobilien vásárolt egy logisztikai ingatlant
Összesen 1.6 milliárd euró értékben vásárolt ingatlanokat 2009-ben a német Union Investment. Ezzel a nyílt végű alap a PropertyEU összeállítása