Hihetetlen mesepalotát árulnak Miskolcon – Valamint eladó Kittenberger Kálmán nyaralója a személyes tárgyaival
Eladó Kittenberger Kálmán nyaralója a személyes tárgyaival, és kiadó egy szószékkel felszerelt albi.

Nem túl értékes ugyan a Hold utcai épület, de az sem lesz az, ami a helyére kerül.
A Konsumex-áruházat nemrég még a 111 legfontosabb magyar ház egyikének választották.
Egy 400 milliós villát pedig pucér nővel próbálnak elsózni a Szépvölgyi úton. Hét remek hirdetés.
Negyven éve halt meg Kós Károly, aki összehozta a magyar hagyományokat a nyugati trendekkel.
Azt is elmondta, milyen céllal tervezte a zugot, amit most lezártak a hajléktalanok elől.
A kormányhivatal emberei ugyan kivonultak, és szóltak, hogy nem kéne, de amint elmentek, folytatódott a bontás.
Lehet vitázni a jogosságán, de hogy nem így kellett volna csinálni, az egészen biztos.