Fontos levél érkezik a bankoktól – Érdemes alaposan áttanulmányozni!
Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről – hívta fel a figyelmet
Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről – hívta fel a figyelmet
Az otthonfelújítási program 2021-es kezdete óta összesen 250 ezer család élt a lehetőséggel, számukra pedig több mint 523 milliárd forintot
Az elmúlt évben a lakáshitelek folyamatosan drágultak, ugyanakkor az albérletben élők sincsenek könnyű helyzetben, a lakhatásért kifizetett díj is lényegesen
Közel két év után először mérséklődtek a lakbérek 2022 decemberében. A nominális bérleti díjak ugyan továbbra is jóval magasabbak az
Emlékezetes év volt 2022. Legalábbis olyan értelemben, hogy kevesen bánkódunk majd utána. Ez volt az az esztendő, amikor a geopolitikai
Bruttó 563 600 forint volt az átlagkereset 2022 novemberében, ez kedvezmények nélkül havi nettó 374 800 forintot jelent. Az átlagkereset
Amikor lakáshitelt tervezünk felvenni, akkor az első kérdés mindig az, hogy egyáltalán hitelképesek vagyunk-e, és ha igen, mekkora összegre számíthatunk,
A bankszámla az egyik legegyszerűbb banki termék, ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű kiválasztani a számunkra ideális csomagot.
Mintegy 30 százalékkal kevesebb új építésű ingatlant vásároltak 2022-ben Budapesten, mint az ezt megelőző esztendőben, pedig az év eleje még